A nem megfelelően berendezett iroda az üzleti partnerek elvesztése mellett egészségkárosító hatással is lehet az ott dolgozókra.
A hatékony munkavégzéshez, valamint a megfelelő fizikai és mentális állapot megőrzéséhez alkalmazottnak és vezetőnek egyaránt szükséges a kellemes, otthonos munkahelyi környezet. Az irodák berendezése rendkívül összetett feladat.
Nézzük, hogy egy iroda berendezésekor milyen szempontokat érdemes figyelembe vennünk:
A beszerzett asztalok mire lesznek felhasználva? Gépek lesznek rájuk elhelyezve? Nagyobb súly fogja terhelni őket? Az utóbbi esetében egyértelműen strapabíró asztalokra lesz szükség, akár a bútorlaptól különböző anyagból. Az egyszerűbb asztalok megválasztásakor is fokozottan figyeljünk arra, hogy a környezetbe jól illeszkedő, funkciójának megfelelő, irodabútort válasszunk. A tárgyalóasztalok esetében elegáns kivitelezésű, és jó anyagú asztalt érdemes beszerezni.
Az irodai ülőmunka szempontjából alapvető elvárás a kényelem, hiszen a dolgozók hosszú órákat töltenek majd székeiken helyet foglalva. Ezek mozgathatósága, mobilitása is fontos szerepet kaphat a megfelelő mozgástér kialakításában. A tárgyalóteremben is kiemelten fontos, hogy az ügyfeleink kényelmét biztosítsuk, a megfelelő ülőalkalmatosság elhelyzésével. Az asztalok és székek esetében, érdemes odafigyelnünk, hogy legalább a székek állíthatóak legyenek. Amennyiben nem állítható bútorokat választunk, akkor is fontos, hogy az asztal és a szék magassága összhangban legyenek egymással.
Mit fogok tárolni az irodában? Miben fogom tudni praktikusan tárolni azt? Az iratszekrények és konténerek legyenek hozzáférhetőek, egyszerűen elérhetőek a dolgozók környezetében. Fontos, hogy a munkavégzéshez szükséges mennyiséget szerezzük be belőlük. Amennyiben lehet, legyen elég arra, hogy a rendezettség, kategorizálás szempontjából ne okozzon fennakadásokat a munkában.
Egy jól berendezett irodában a munkatársak kényelmesen érzik magukat, szívesebben járnak be dolgozni és produktívabbak is.
Új irodabútorának kiválasztásában partner a kecskeméti Szilfer Irodabútorház. Keressen bennünket bizalommal!